Óvodánk XV. kerület, Rákospalota kertvárosi környezetben épült, de a gyermekek egy része lakótelepről érkezik.
Környezetünkben még fellelhetők a néphagyományok. Az „Öregfalu” közelsége lehetőséget
biztosít a hagyományos gazdálkodás, a még élő népszokások megismerésére (pl: szüreti
felvonulás). Ezért tartjuk kiemelt feladatunknak a hagyományőrzést, a népi kismesterségekkel
való ismerkedést. Mindezek megvalósítását segíti, hogy óvodánkban egy jól felszerelt kézműves
műhelyt alakítottunk ki, ahol szakszerű irányítás mellett gyakorolhatják a gyermekek az alapvető
fogásokat, anyagok használatát (agyagozás, batikolás, nemezelés, szövés, fonás).
A jeles napokra úgy készülünk, hogy ez a gyermek számára maradandó élményt jelentsen, s a későbbiek
folyamán is emlékezzen arra, hogy milyen közös programokban érezte jól magát.
Nevelési céljainkat vegyes életkorú csoportokban valósítjuk meg. Kiemelt jelentőségét abban látjuk,
hogy a társas kapcsolatok kialakítására gazdagabb lehetőség van, mint az egykorúak csoportjában.
Az óvónő eredményesebben végezheti a megkülönböztetett fejlesztést. Jelentősége abban is megnyilvánul,
hogy fokozódik a gyermekek beleélési készsége, és természetesen fogadják a másságot.
A játékot, a játékosságot tekintjük a legfontosabb fejlesztési formának. Tevékenységeinket játékba
ágyazva tervezzük.
Intézményünkben a változatos és egymásra épülő tevékenységek biztosítják a sokoldalú, többirányú
fejlesztést, a kiegyensúlyozott és harmonikus gyermekideál elérését.
Fontosnak tartjuk a családokkal való szoros kapcsolatot, a rendszeres tájékoztatást.
Nyitott óvoda vagyunk, ami azt jelenti, hogy a szülők bármikor, előzetes egyeztetés után bejöhetnek
a csoportba és betekinthetnek gyermekük és az egész csoport életébe.

Szolgáltatásaink szülői finanszírozás nélkül:
- nagycsoportosoknak: kézműves foglalkozás
néptánc heti 1 alkalommal
Szülői finanszírozással helyi igény szerint:
- Bábszínház, színházi előadások, kiállítások, múzeumlátogatások.
Célunk, hogy a hozzánk járó gyermekek egészségesek, lelkileg szabadok és szellemileg kiegyensúlyozottak legyenek.

Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket!

 


Print Friendly, PDF & Email
Share/Bookmark